Szentek és angyalok

Pió atyáról, történetéről, csodáiról, imáiról szól a blog. Ismerjük meg Őt a Misztikus Szentet!

Lelkünk Isten szőlője

Lelkünk Isten szőlője.

A ciszterna - amelyből az éltető vizet nyeri - a hit;

a torony a remény;

a prés a szeretet.

A sövény Isten törvénye, amely a jó lelkeket elválasztja a világ fiaitól. (vö. Iz 5, 1-5)

Pio atya

Ha valaki szeretetből szenved

„...Pio atya életében nemcsak mások szenvedésének enyhítése volt a cél, hanem saját szenvedéseiben is a legnagyobb kegyelmet kapta, mivel testi fenyítéssel vezekelhetett az évszázad embereiért.

A szenvedés megrészegítette Pio atyát. Az érzést nagyon nehéz kifejezni, hiszen minden normális emberi vággyal ellenkezik.

Senki sem szeret szenvedni. Még maga Jézus Krisztus sem, hiszen amikor közeledett a kereszthez, azt mondta: „Atyám, ha akarod, vedd el tőlem e keresztet!” Isten az embert örökkévalónak teremtette. A halál pedig az a szenvedés, mely magába foglal minden emberi szenvedést. Az, hogy Isten az embert örökkévalónak teremtette, azt jelenti, hogy szenvedés nélkül teremtette meg. Halhatatlannak teremtette, szenvedés nélkül. De akkor miért van a Földön szenvedés? Az ember bűne miatt. A szenvedés és a halál az ember bűneinek gyümölcse, azaz ezek további vezeklést jelentenek a bűnért. Ennél fogva csak egy mélyen vallásos lélek képes elfogadni a bűnért való szenvedést, hogy elpusztítsa a bűnt. Ez a bűnért való engesztelés. Jézus ezt hajtotta végre.

Amikor Jézus szeretetből vállalta a keresztet, a szeretetből vállalt szenvedés olyan édessé vált, mint maga a szeretet.

A legédesebb dolog minden emberi lény számára: a Szeretet. Ha valaki szeretetből szenved, a szenvedés maga is olyan édessé válik, mint a szeretet. Ezt mondta Pio atya.

A szentek között rajta kívül senki sem érte el a miszticizmus ezen szintjét. „

Padre Gerardo di Flumeri

A kegyelem megszentel és megvigasztal

„A sátán működése sokban különbözik a kegyelem működésétől:

a kegyelem megszentel és megvigasztal,

míg a sátán kínoz és békétlenné tesz…

És nem szabad jó-szándékúan gondolkodni arról, ami mellett az ördög kitart: csak az, aki kivonja magát, az fog győzni.

El kell távolítani a félelmeket, a bennünk elferdült gondolatokat és együttérzéseket, amely a lelkünkben csak gőgöt lát, csak kicsi alázatot, elesést, bűnös szenvedélyt, mert ez a sátán csapdája, amely célirányosan, gondosan van elhelyezve, hogy a jó és erényes lélek elveszítse a bátorságát, előidézve azt, hogy megálljon a szeretet útján.”

– Pió atya –

Szeretet és Istenfélelem

"Két dologért kell könyörögnünk állandóan édes Urunkhoz: növelje bennünk a szeretetet és a félelmet.

A szeretet az Úr útjain röpít bennünket, a félelem pedig megmutatja, hova lépjünk. A szeretet minden dolgot megmutat nekünk e világon, a félelem viszont rámutat mulasztásainkra. Ha majd a szeretet és a félelem egymásba forr, nem engedhetünk többé az evilági dolgok csábításainak."

Padre Pio

A szeretet legnagyobb bizonysága

"A szeretet legnagyobb bizonysága szenvedni a szeretett személyért;"
/Pietrelcinai Szent Pio/

Jézus iránti szeretetünket is az hitelesíti, ha az Érte az elénk kerülő nehézségektől nem vonakodunk...

Vatikán: két szent holtteste érkezett a Szent Lőrinc-bazilikába

Megérkeztek a Vatikánba Szent Pio atya és Szent Mandics Lipót atya földi maradványai. A két kapucinus szent holttestét kifejezetten Ferenc pápa kérésére vitték Rómába, a Szent Lőrinc-bazilikába, ahol zarándokok ezrei várták, hogy megnézzék a szenteket.

2016. Február 2-án délelőtt San Giovanni Rotondóban a Pio atya tiszteletére emelt nagytemplomba viszik fel a szent holttestét az altemplomban lévő sírjából, és este – a megszentelt élet évének lezárásaként – Michele Castoro érsek, Manfredonia, Vieste és San Giovanni Rotondo főpásztora ünnepélyes szentmisét mutat be, amelyen részt vesznek az érsekség szerzetesei és szerzetesnői.

Másnap, február 3-án reggel a nagytemplomban Francesco Langi, a helyi kapucinus közösség házfőnöke mutat be szentmisét. Ezt követően indul Rómába a nyitott koporsó Pio atya földi maradványaival. Az Örök Városban először a kapucinus rend gondozásában álló San Lorenzo fuori le murába, vagyis a Falakon kívüli Szent Lőrinc-bazilikába viszik, amely egyike Róma hét főtemplomának. Itt egymás mellé helyezik Pietrelcinai Szent Pio és Szent Mandić Lipót földi maradványait. A horvát származású, ugyancsak kapucinus Mandić atya holttestét Padovából szállítják Rómába ebből az alkalomból. A két kapucinus szent földi maradványait február 4-én egész nap felkereshetik a hívek.

Február 5-én a Vatikán közelében fekvő jubileumi előkészítő templomok egyikébe, a Tiberis-parthoz közeli San Salvatore in Lauróba viszik a két szent földi maradványait. Ez a templom majdnem tíz éve ad otthont a Pio atya által létrehozott imacsoportoknak, melyek napjainkra már az egész világon elterjedtek. Délután innen viszik át gyalog, ünnepélyes körmenetben a két szent földi maradványait a Szent Péter-bazilikába, ahol a szent kapu közelében teszik őket közszemlére.

Február 6-án, szombaton délelőtt Ferenc pápa a Szent Péter téren fogadja a Pio atya-imacsoportok tagjait, akik ebből az alkalomból a világ számos pontjáról érkeznek Rómába, és számukra rendkívüli kihallgatást tart a Szentatya. Meghívást kaptak erre az audienciára a Casa Sollievo della Sofferenza, a Pio atya által alapított San Giovanni Rotondó-i kórház alkalmazottai és a manfredoniai érsekség hívei.

A római irgalmasság szentéve igazi különlegessége lesz ez a három nap, február 6-tól 8-ig, amikor a Szent Péter-bazilika szent kapuján áthaladva a zarándokok az egymás közelében elhelyezett három szent, II. János Pál pápa, Pio atya és Mandić atya földi maradványai mellett imádkozhatnak.

Február 9-én, kedden délelőtt Ferenc pápa szentmisét mutat be a Szent Péter-bazilikában, melyre a világ összes kapucinus szerzetesét meghívta.

Február 10-én, hamvazószerdán a Szent Péter-bazilikában tartott ünnepi szertartás keretében Ferenc pápa átadja „az irgalmasság misszionáriusainak” kijelölt ezer papnak és szerzetesnek küldetésüket, hogy legyenek „az egyház anyai buzgóságának a jelei Isten népe számára”. Az irgalmasság missziós küldöttei a pápai megbízatás szerint a világ egyházmegyéibe indulnak, hogy ott népmissziókat tartsanak, és segítsék azokat a kezdeményezéseket, melyek az irgalmasság megvalósulását szolgálják. Küldetésük elsősorban az lesz, hogy prédikáljanak és gyóntassanak, ezért Ferenc pápa privilégiumokkal ruházza fel őket.

Február 11-én délelőtt Rino Fisichella érsek, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnöke a zárószentmise után elkíséri Pio atya földi maradványait Pietrelcinába, míg Mandić atya holttestét visszaszállítják Padovába. A Nápoly közelében fekvő Pietrelcina kisvárosban született Pio atya 1887. május 25-én, és 1916. február 17-én, tehát éppen száz éve járt ott utoljára. Délután háromkor érkezik a „translatio”, az ereklyék átvitele során a közeli Piana Romana településre, ahol a Francesco Forgione néven született szent családjának egykor kisebb birtoka volt, és ahol Pio atya először kapta meg a stigmákat. Pietrelcinában a Szent Családról nevezett kapucinus konvent fogadja be és teszi közszemlére a relikviákat.

Február 14-én reggel kilenc órakor Andrea Mugione, Benevento metropolita érseke mutat be szentmisét Pio atya tiszteletére, majd a szent ereklyéit Foggiába szállítják. Ez a mostani körút Pio atya földi maradványaival pontosan megfelel annak az útnak, melyet a kapucinus szent száz évvel ezelőtt bejárt. Foggiában a Szent Anna kapucinus rendház templomában délután nagy imatalálkozó keretében vesznek búcsút a szenttől, akinek porhüvelye visszatér San Giovanni Rotondóba. Itt előbb a Casa Sollievo della Sofferenza intézménybe viszik, amelyet a mindig gyenge egészségű Pio atya oly nagy szeretettel építtetett a betegek számára.

Másnap, február 16-án, hétfő délután San Giovanni Rotondo lakóit a Pio atyáról nevezett főtérre várják, ahol a városháza előtt Michele Castoro érsek ünnepélyes áldást ad, majd Pio atya holtteste visszakerül a róla elnevezett templom kriptájába. Az altemplom körfolyosóját Ivan Rupnik szlovén jezsuita mozaikművész körbefutó kettős ikonciklusa díszíti, Assisi Szent Ferenc és Pietrelcinai Szent Pio atya életéből vett események ábrázolásával.

Maszol.ro

Isten lelke a béke lelke

"Isten lelke a béke lelke, és a legnagyobb szükségek idején, a fájdalomban is eltölt nyugalommal, alázattal, bizakodással. Ez irgalmasságának ajándéka.

Az ördög lelke viszont ugyanebben a fájdalomban izgat, ingerel, elkeserít, kísért. Haragot szít ellenünk, miközben pedig szeretettel kellene lennünk magunk iránt.

Ha tehát háborgat néhány gondolat, gondolj arra, hogy ez sohasem származik Istentől, hanem az ördögtől. Isten ugyanis nyugalmat ajándékoz neked, lévén Ő a béke lelke."

Szent Pio atya

Pio atya levelei

„Pio atya leveleit olvasva a rendkívüliekben a "rendest”, a csodákban pedig a nekünk adott kegyelmeket fogjuk felfedezni, és krisztusi életünket, de emberi életünket is elmélyültebben kezdjük élni. Ha Istennel való személyes kapcsolatunkban olvassuk ezeket a leveleket, hitbeli 'szívmosásban' lesz részünk, és megízlelhetjük a békességet, melyet Urunk ígért az utolsó vacsorán."
fr. dr. Barsi Balázs OFM

Pio atya sokat tanított az erényekről, melyek közül külön kiemelte a hitet, a reményt és a szeretetet, de elengedhetetlenül fontosnak tartotta az engedelmességet, a bizalmat, a hálát és a mértékletességet is.

A legfontosabb keresztényi erények szerinte a szeretet és az alázatosság:

"Mindig arra törekedjünk, hogy szerények legyünk a szeretet és az alázatosság erényeiben, mert ezek »a nagy épületnek« a vezérgerendái, amikre a többi erény épülhet. Nagy szeretettel alázzuk meg magunkat Isten és az embertársaink előtt, mert Isten csak azokhoz szól, akik nagy alázattal viseltetnek Vele szemben."

A másik fő erény a szeretet - amint atyja és rendjének alapítója, Assziszi Szent Ferenc, úgy Pio atya is mindent az isteni szeretetre vezetett vissza, hiszen "a szeretet Isten, és aki szeretetben él, az Istenben él!".

"Ha szeretni akarunk, az már szeretetünk jele. A szeretet ellen vétkezni annyi, mint bûnt elkövetni Isten és a természet ellen.

Isten nap mint nap próbára tesz minket, hogy bebizonyítsuk iránta érzett imádatunkat. A szeretet az a csodálatos mágnes, amely a lelkeket kirántja a tompultságból és a középszerűségből, hogy magához vonzza őket.

Ámde ez a szeretet keresztre van feszítve; csak a keresztfán találhatjuk meg. Ha a szeretetet akarjuk, de a szenvedést visszautasítjuk, akkor nincs esélyünk! Jézus felénk nyújtja karjait, de kezei át vannak szegezve.

Ahhoz, hogy megölelhessük Őt, hogy szívünk mesterévé válhasson, és mindaddig folytassa bennünk művét, míg a szeretetben teljesen tökéletesen át nem alakulunk, át kell karolnunk keresztjét is, s részt kell vennünk haláltusájában!"

Két dologért kell könyörögnünk állandóan édes Urunkhoz

"Két dologért kell könyörögnünk állandóan édes Urunkhoz: növelje bennünk a szeretetet és a félelmet. A szeretet az Úr útjain röpít bennünket, a félelem pedig megmutatja, hova lépjünk. A szeretet minden dolgot megmutat nekünk e világon, a félelem viszont rámutat mulasztásainkra. Ha majd a szeretet és a félelem egymásba forr, nem engedhetünk többé az evilági dolgok csábításainak."

Forrás: Pio atya breviáriuma

Pio Atya szavai a belső békéről

Pio Atya szavai a belső békéről

A béke a lélek egyszerűsége,a szellem derűje, a belső nyugalma, a szeretet szövetsége.

A béke a rend. A közöttünk lévő harmónia, az az állandó öröm, amely a jó lelkiismeret eredménye, a szív szent boldogsága. A szívé, melyben ISTEN lakozik.

A béke a tökéletességhez vezető út, és a békében fellelhető a tökéletesség. A sátán jól tudja ezt, és minden eszközt felhasznál arra, hogy elrabolja tőlünk a lelki békét. Ha nem figyelünk arra, hogy szent és állandó békében éljünk, soha nem haladhatunk előre az evangéliumi egyszerűségben.

Legyetek békések!

Ne engedjétek elhatalmasodni a hiú és haszontalan félelmeket. Töltsétek meg üres szíveteket JÉZUS forró szeretetével.

Legyünk állhatatosak ISTEN előtt.

Fogadjuk el azokat a megpróbáltatásokat amelyeket Ő küld ránk. Fogadjuk a szellem derűjével és a szív alázatával , hogy látogatásakor kegyelmében részesíthessen minket!

Járuljunk elé gondjainkkal, mert jobban törődik velünk mint anya saját gyermekeivel.

Legyetek bátrak és éljetek békében.

JÉZUS segíteni fog benneteket.

Ne aggasszon benneteket a gondolat, hogy a megpróbáltatások ideje oly hosszú. Nem lehet részünk a megváltásban ha előtte nem gázolunk át a háborgó tengeren! Látok bennetek némi nyugtalanságot és szorongást, mely megakadályoz benneteket abban, hogy türelmesek legyetek.

Az ÚR azt mondja nekünk: álljatok szilárdan és megmentitek magatokat. Így hát a türelem útján jutunk el ahhoz, hogy lelkünk birtoklása teljes, tökéletes és biztos legyen. Ha tehát lelkünkben minél kevesebb az aggodalom és a káosz, annál tökéletesebbé válik türelmünk.gy a megpróbáltatások ideje oly hosszú. Nem lehet részünk a megváltásban ha előtte nem gázolunk át a háborgó tengeren! Látok bennetek némi nyugtalanságot és szorongást, mely megakadályoz benneteket abban, hogy türelmesek legyetek.

Két dolgot kell állandóan kérnünk a mi DRÁGA URUNKTÓL! Az egyik, hogy fokozza bennünk ISTEN szeretetét és félését, mert a szeretet segítségével szárnyalhatjuk be az ÚR útjait. Az ISTEN félés pedig arra szólít, hogy figyeljünk oda, hogy hova lépünk.

A szeretet segítségével úgy láthatjuk a világ dolgait ahogy azok vannak. Az ISTEN félés megvéd bennünket bármiféle tévelygéstől. És amikor az ISTEN szeretete és félése egyesülnek nem ismerünk majd több vitát vagy irigységet.

Az egyetlen óhaj ezen a földön a kedvében járni annak akit szeretünk. Égő vágy ég bennünk, hogy az ISTEN szeressen bennünket. Hadd égjen szívetekben egyre nagyobb lánggal az ISTEN szeretet és emésszen fel mindent ami nem JÉZUS KRISZTUS! ISTEN megfogja értetni veletek szerető, hívó szavának édességét mellyel az ŐT követni kész lelkeket megszólítja: Az ÉN IGÁM ÉDES! AZ ÉN TERHEM KÖNNYŰ!!!

Pio

Isten akaratába belenyugodva

"Az örök békéért való lángolásunk jó és szent, de meg kell szelídítenünk azzal, hogy teljesen belenyugszunk Isten akaratába. Jobb megtenni Isten akaratát a földön, mint a mennyországot élvezni.

'SZENVEDNI ÉS MEGHALNI' - ez volt Szent Teréz jelszava. Édes a tisztítótűz, amikor Isten szeretetéért szenvedünk."

(Szent Pio atya)

A szeretet nem mondhat le a szavakról

"Ti, orvosok, csakúgy, mint én, küldetéssel jöttetek a világra. Figyeljetek: én a KÖTELESSÉGEKRŐL szólok nektek akkor, amikor mindenki a jogokról beszél... A ti küldetésetek, hogy a betegeket gyógyítsátok, de ha a betegágyhoz nem visztek szeretetet, nem hiszem, hogy sokat érnének a gyógyszerek. A szeretet nem mondhat le a szavakról. Szavak kellenek a szeretet kifejezésére, hogy a beteg lélekben is meggyógyuljon... Vigyétek Istent a betegekhez - ez minden más gyógymódnál többet ér."
(Szent Pio atya)

Szent Pió atya és az erősség sarkalatos erénye - imaest

Szent Pió atya és az erősség sarkalatos erénye – imaest ...

Pio atya sokat tanított az erényekről, melyek közül külön kiemelte a hitet, a reményt és a szeretetet, de elengedhetetlenül fontosnak tartotta az engedelmességet, a bizalmat, a hálát és a mértékletességet is. A legfontosabb keresztényi erények szerinte a szeretet és az alázatosság: "Mindig arra törekedjünk, hogy szerények legyünk a szeretet és az alázatosság erényeiben, mert ezek »a nagy épületnek« a vezérgerendái, amikre a többi erény épülhet. Nagy szeretettel alázzuk meg magunkat Isten és az embertársaink előtt, mert Isten csak azokhoz szól, akik nagy alázattal viseltetnek Vele szemben." A másik fő erény a szeretet - amint atyja és rendjének alapítója, Assziszi Szent Ferenc, úgy Pio atya is mindent az isteni szeretetre vezetett vissza, hiszen "a szeretet Isten, és aki szeretetben él, az Istenben él!".

"Ha szeretni akarunk, az már szeretetünk jele. A szeretet ellen vétkezni annyi, mint bűnt elkövetni Isten és a természet ellen. Isten nap mint nap próbára tesz minket, hogy bebizonyítsuk iránta érzett imádatunkat. A szeretet az a csodálatos mágnes, amely a lelkeket kirántja a tompultságból és a középszerűségből, hogy magához vonzza őket. Ámde ez a szeretet keresztre van feszítve; csak a keresztfán találhatjuk meg. Ha a szeretetet akarjuk, de a szenvedést visszautasítjuk, akkor nincs esélyünk! Jézus felénk nyújtja karjait, de kezei át vannak szegezve. Ahhoz, hogy megölelhessük Őt, hogy szívünk mesterévé válhasson, és mindaddig folytassa bennünk művét, míg a szeretetben teljesen tökéletesen át nem alakulunk, át kell karolnunk keresztjét is, s részt kell vennünk haláltusájában!"

Padre Pio példaadó módon vállalta a szenvedést - még idős korában is éjszakákon át gyóntatta a lelkeket, pedig egészségi állapota egyre romlott, hogy végül már csak tolószékben tudott közlekedni. 1968. szeptember 20-án csendesen megünnepelte sebei megjelenésének 50. évfordulóját, másnap asztmarohamot kapott és szeptember 22-én a hajnali órákban örökre lehunyta szemeit. Örökségül azonban ránk hagyta imacsoportjait, melyek hosszú idő óta terjednek világszerte, s Földünket behálózva töretlenül hirdetik a szeretetet.

A szeretet nyaklánca

Rózsafüzérrel

A szeretet minden erénynek a királynője. Amint a nyakláncon egyetlen szál tart össze minden gyöngyszemet, éppígy a lelki életben valamennyi erényt a szeretet egyesít. Ha a szál elszakad, a gyöngyszemek szétszóródnak, így ott is, ahol nincs szeretet, az erények elforgácsolódnak és összesorvadnak.

Pio atya

Feedek
Megosztás
Legfrissebb hozzászólások
  • Ménesi Krisztina: A fenti Barsi Balázs-idézet Pio atya levelei magyar kiadásának ajánlása. A kötet itt rendelhető meg:
    http://kegytargybolt.laudate.hu/mecs-csaladkozosseg-m-69.html
    (2015-05-25 21:08:09)
    Pio atya levelei
  • njsarolta: @: Egyetértek Juzzie! Tökéletesen ráhangoló, csodálatos imádság!!
    Köszönöm, máris beillesztettem a blogba az ajánlott videót.
    (2014-04-10 23:47:17)
    Adoro te devote
  • Juzzie: Ez annyira szép, hogy el sem lehet hinni...

    Ezt a videót ajánlom hozzá:
    https://www.youtube.com/watch?v=L2xX8tWaTx4

    Egy brazil ferences szerzetes fiatal énekli.
    A versszakokat előbb latinul majd portugálul.
    (2014-04-10 19:21:18)
    Adoro te devote
  • Forgiona: Ez nem Pio atyától származik!!
    (2014-02-07 09:32:57)
    Próféciák, melyeket Pió atya kapott
  • njsarolta: @njsarolta:
    Urunk kérjük, add meg Katalinnak boldogító látásodat, az itt maradottak szívébe adj, békét, mert tied a hatalom, és a dicsőség mindörökkön örökké, ámen!
    (2014-02-05 00:04:20)
    Ellenállhatatlan kilenced
  • njsarolta: @:
    Vigasztaló Isten! Te vagy örök oltalom. Adj Uram örök nyugodalmat Katinak!
    Az élőknek Istenem adj vigasztalást! Jézus Krisztus nevében kérjük. Ámen!

    Segítünk imádkozni, veled együtt mondjuk a kilencedet Katiért és Pisti öccse megtéréséért!

    (2014-02-04 23:39:54)
    Ellenállhatatlan kilenced
  • Nonn Katalin: @: Dicsérjük az Urat!
    Pio aty 1994 márciusa óta segit. Ő kezdte...
    Most nagy gyász ért, és ő 40 nappal előbb figyelmeztetett, erősitsem az imáimat és ne legyek hanyag és szétszórt.Nagyon szigoru levelet kaptam a szivembe Tőle.
    Kevéssé figyeltem rá.40 napos imára is hivott a Szüzanya szándékára.Jol-rosszul elvégeztem, áldozásokat is Anya szándékára, de a csodás kilencedet csak napi egyszer, és másfele figyelve 40 nap után a rola kapott A5-ös fénykép, amit kaptam eltünt. Azóta sincs meg.Mégis bizom Benne. A levele után áldást kaptam tőle, hátha mégsem végleg hagyott el.Most elkezdem a kilencedet a leirtak szerint.53 éves idegbeteg lányom karácsonykor meghalt. Kati a neve. Segitsetek imádkozni érte és hitetlen öccséért pistiértk Köszönöm Katiklára FVR
    (2014-02-03 15:18:33)
    Ellenállhatatlan kilenced
  • Nonn Katalin: Dicsérjük az Urat!

    (2014-02-03 15:15:54)
    Ellenállhatatlan kilenced
  • njsarolta: Kedves Judit! Pont ugyanabban az évben születtünk mindketten. Ennek nagyon örülök és köszönöm őszinte vallomásodat. Pio nekem is kedvenc szentem. De amikor Pioról és csodálatos képességeiről olvasunk beszélünk, ne feledkezzünk meg arról, hogy ne az emberre figyeljünk, hanem az Atyára, akitől kapta ezt a képességét. A csoda bizony nem öncélú, Jézus földi élete során sem volt az, ezáltal dicsőítette meg az Atyát, vagyis Istent.
    Szeretnék vigasztalót mondani Neked, hogy békesség költözzön a szívedbe. Azon még nem gondolkodtál, hogy esetleg Pio atya visszaüzent volna Nektek, hogy édesapádat már várják odafönt? Az imára nem Istennek van szüksége, hanem nekünk,mit is mondott Pio? "Imádkozz, remélj és ne aggodalmaskodj." Még most sem késő elkezdeni imádkozni édesapádért és szentmisét felajánlani. Amit a gyónásról mondtál, az olyan aranyos. Szeretettel meghívlak, gyere velünk Rotondói lelki zarándoklatunkra, igaz virtuálisan, de hiszem, hogy Pio most még többet tehet értetek, értünk, mint életében. Éppen most fordulunk a célegyenesbe Pio kilencedével. Gyere, várunk itt: http://lelki-zarandoklat-rotondo.blogspot.hu/
    (2013-10-22 01:16:36)
    Vallomások a San Giovanni Rotondó-i archívumokból:
  • Judit: 1965-ben meghalt az edesapank. En 13 eves voltam, hugom 12 eves, legkisebb hugom 1 eves. A halala elott ot eveg sulyos beteg volt, majd otthon haldoklott. Nem imadkoztunk, anyukam evangelikus volt, de nem jart templomba. 33 eves elmultam amikor eloszor hallottam Pio atyarol. Ma is osszecsavarja a szivemet a szomorusag, hogyha tudtunk volna rola, ha irtunk volna neki, hozzank is eljott volna es meggyogyult volna az edesapank. Meggyozodesem.
    Minden tortenet amit rola hallok egyszerre tolt el orommel, vidamsaggal es mely szomorusagal, nem talalkozhatok vele. Szeretnek nala gyonni, Sot azt sem bannam ha adna egy pofont.
    (2013-10-21 21:44:34)
    Vallomások a San Giovanni Rotondó-i archívumokból:
Köszönöm a hozzászólásokat

Mindenkinek köszönöm a hozzászólását, köszönöm a korrigálásra vonatkozó jó szándékú jelzéseit.

+ + + 

Jézus megígérte és meg is tartja: "S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” Mt 28.20

Pio atya imája

Paratus sum, Domine!

Készen vagyok Szívemmel, lelkemmel készen vagyok;
Uram, minden úgy történjék, ahogy
Te akarod!

Ha azt akarod, legyek egészséges!
Ám vállalom a fájdalmat, kínt, betegséget...
Éljek, ha éltetsz, de örömmel meghalok,
Ha ez akaratod!

Vidám leszek - és úgy szenvedek;
Mindent, mindent százszor elviselek
Erted, mert szeretsz - és ez szent
Akaratod!

Tied vagyok, Uram, testestül-lelkestül,
Egész énem Tehozzád menekül...
Szíved a bölcsőm, melyben elringhatok,
Ha úgy akarod!

Feláldoztad Magad. Értem vagy Áldozat,
Hadd legyek én is áldozat Miattad!
Hadd legyek, én legyek a Te hasonmásod,
És mindent úgy teszek, ahogy Te kívánod.

Pio atya imádságai

Pio imája

Ó Jézusom, add nekem a te erődet, mikor szánandó természetem fellázad a bajok ellen, melyek fenyegetik, hogy szeretettel fogadhassam földi számkivetésem gyötrelmeit és szorongatásait. Minden erőmmel csatlakozom érdemeidhez, fájdalmaidhoz, vezeklésedhez, könnyeidhez, hogy veled együtt dolgozhassam az üdvösség művén, és legyen erőm menekülni a bűntől, mint a halálküzdelmednek, véres verejtékednek és halálodnak egyetlen okától. 

Rombold le bennem mindazt, ami visszatetsző előtted, és a te szent szereteted tüzével nyomd szívembe minden szenvedésedet. Karolj át olyan bensőségesen, oly erős és édes öleléssel, hogy soha ne hagyjalak egyedül kegyetlen gyötrelmeidben. 

Csupán egyetlen pihenőt kívánok: a te Szíveden. Egyetlen dolog után áhítozom csak: részt venni szent Haláltusádban. Bárcsak megrészegülne lelkem véredtől, és táplálkozna fájdalmad kenyerével. Ámen.

Címkefelhő
Pio és a rózsafüzér

Tudjuk, hogyan nevezte Pio atya a

rózsafüzért: fegyver.

Rendkívüli erejű fegyver a

Sátán ellen.

Egyszer egy ördögűző  tanúja volt

annak, amint a démon azt mondta:

"Minden Üdvözlégy olyan,mint egy

korbácsütés a fejemre; ha a

keresztények tudnák, hogy milyen erős

a rózsafüzér, végem volna".

Powered by Blogger.hu