"Valamikor gyermekeket hívtam be a kertembe, s megengedtem nekik, hogy a fa alatt fekvő gyümölcsből annyit egyenek, amennyit csak akarnak, de meg tiltottam nekik, hogy valamit zsebre dugjanak vagy elvigyenek. Egy fiú azonban oly álnok volt, ugyanis néhányat legszebb almáin közül a sövényen keresztül dobott, utóbb meg felszedte őket.

A fiú mindenesetre rosszul cselekedett és soha többé nem bocsátottam be kertembe. Azonban mint a méh a mérges virágból is mézet szí, úgy én is ezen rossz cselekedetből valami jót tanultam.

Nézd, ez jutott eszembe: mi emberek e földön épp úgy cselekedhetünk, mint a gyerekek a kertben. Szabad ugyan e világ javait használnunk, de magunkkal vinnünk nem szabad őket. De amit abból a szegényeknek adunk, azt mintegy a kertsövényen keresztül dobjuk, és egyszer a kertsövényen túl - az örökkévalóságban - megint hasznunkra fordíthatjuk." (részlet)

Amit e világon a szegényért tettél, abból a mennyekben számodra áldás kél.

Pio atya