Pio atya rendkívüli alázatáról és szerénységéről tanúskodik, hogy nem kedvelte, ha szentként emlegették, és csodáira is igyekezett mindig valamilyen hihető magyarázattal szolgálni.



Egy tanú a következő beszélgetésfoszlányt hallotta Pio atya és egy hozzá érkező zarándok között.

A zarándok, aki hosszú utat tett meg, hogy a csodatévő atya közbenjárását kérje, és gyógyulásért esedezzen Istennél, nagy megdöbbenéssel vette észre, hogy Foggiába érkezése óta rosszindulatú daganata, amelytől szenvedett, csodálatos módon eltűnt. A boldogságtól szinte részegen sietett San Giovanni Rotondóba, és amikor Pio atya színe elé jutott, hálálkodásban tört ki.

„Ugyan már, kedves fiam!” – mondta Pio atya elnéző mosollyal. „Ha már Foggiában azt tapasztaltad, hogy meggyógyultál, akkor miért tettél további negyven kilométert? Menj haza, és adj hálát az Úrnak! Ehhez az ügyhöz nekem semmi közöm, ez egyáltalán nem az én művem!”

„De atyám, hiszen imádkozott értem!”

„Még szép, hogy imádkoztam!”

„Akkor hát” – zárta rövidre a beszélgetést a zarándok – „tudom, kinek köszönhetem mindezt.”

Ám azért, hogy ne okozzon bánatot Pio atyának, további gondolatait megtartotta magának.

*     *     *

Forrás: http://www.martinuskiado.hu/

 

Pio atya világa