Gemma pupillák nélkül született. A legavatottabb szemészek kijelentették: teljesen reménytelen eset.

 

Amikor hétéves lett, a nagyanyja magával vitte San Giovanni Rotondóba az ártatlan és igen szerencsétlen gyermeket. Részt vettek Szent Pio atya hajnali szentmiséjén.
A szentmise végén a leányka halk hangot hallott bensejében: «Gemma, gyere ide hozzám!» A nagymama kezénél fogva vezette a sápadt, remegő gyereket a tömegen keresztül. A Padre az oltár lépcsőjén várta, és szeretettel kérdezte: «Szeretnél első áldozó lenni?» «Szeretnék, atyám!» Pio atya azonnal visszatért a sekrestyébe és meggyóntatta, utána megáldoztatta.

 

A nagymama mindent élénken figyelt. Odahajolt a kislányhoz, és megkérdezte: «Kértél valami kegyelmet az Úr Jézustól?» «Nagymama, én elfelejtettem kérni...» – sóhajtott Gemma. Erre a nagymama szemét törölgetve Pio Atyához fordult: «Atya, kérem, mi igen messziről jöttünk, és...» Padre Pio jóságos melegséggel szakította félbe: «Szeretném a kis Gemmát megáldani...» Megáldotta, majd megsimogatta az arcát e szavakkal: «Légy igen jó kislány!»

 

Abban a pillanatban a kislány arca teljesen megváltozott, az élettelen szemek életet sugároztak, a gyermek felsikoltott: «Nagymama, látok!» Először Isten emberét látta, aki boldogan mosolygott rá, miután megáldotta, aztán az oltárt, nagyanyját, látta a zsúfolásig megtelt templomot, és a vele zokogó tömeget, mely könnyes szemmel magasztalta Isten dicsőségét.

Ennek a nőnek (Gemmának) a mai napig nincsenek pupillái, mégis minden fizikai törvény ellenére kitűnően lát. A tudósok tüzetesen kivizsgálták ezt a csodálatos, mindmáig tartó csodát.


 

(Blanár Mihály: Pio Atya, a titokzatos karizmatikus. Testvéri Szolgálat Alapítvány, Esztergom, évszám nélkül. 104-105.o.)